Az órák során dinamizáljuk a két agyféltekét, fejlesztjük a mozgáskoordinációt és a koncentrációt, megismertetjük a diákot a határaival, és támogatjuk abban, hogy azokat meg is haladja.
A foglalkozások során segítünk, hogy a diák megfogalmazza a kiemelkedő és fejlesztendő területeit, támogatjuk, hogy a céljainak megfelelő közép- és felsőfokú intézményt találjon, és bemutatjuk ennek adminisztrációs hátterét.
Mert a testi és szellemi fejlődés alapja a reális önismeret.
A szolgáltatásaink segítenek, hogy a diák megtanuljon tanulni, hogy képes legyen megvédeni és megváltoztatni az álláspontját, és hogy a korábban kitűzött céljai elérésében a megfelelő szaktárgyi támogatást kapja élőben vagy online, egyénileg vagy csoportban.
Mert önmagunk kiteljesítése az egyik legmagasabb szintű motiváció.
A közösség az egyének összessége. Mindannyian szakemberek vagyunk a magunk területein, de mindannyiónknak megvannak a határai. Éppen ezért szükségünk van egymásra, hogy azt a színvonalat és palettát nyújtsuk, amit elterveztünk.
A fizikai, lelki és szellemi fejlődés érték. Hogy egy szolgáltatás mennyibe kerül, minket is minősít, hiszen megmutatja, hogy mit gondolunk magunkról és a tudásunkról, milyen az önbecsülésünk.
A lányom csak ennyit mondott: “Bárcsak eddig is így álltak volna hozzám!”.
Hiánypótló az a szellemiség, amivel ez a csapat rendelkezik. Több szolgáltatást is igénybe vettünk már, és mindegyikkel maximálisan elégedettek voltunk.
Eddig semmilyen szakkör vagy foglalkozás nem jött be a gyerekeimnek. Az első Szilárd által tartott crosstraining-edzés után egyből elterültek itthon, de azt mondták, hogy hetente háromszor is szeretnének menni. A férjemmel pezsgőt bontottunk. 😀
Levente felnyitotta a hatodikos sportoló fiam szemét, hogy a céljai elérésének érdekében nagyobb felelősséget kell vállalnia. Azóta jobban tudja, hogy mit akar, az iskolában és azon kívül is magabiztosabb, a jegyei pedig javulnak. Éljetek a lehetőséggel, mert megéri!